Lányok-asszonyok minden ami érdekes

Lányok,sok érdekességeket találtok szerelem,szex,zene,receptek,horoszkóp,szépségápolás,parfümök,és minden ami érdekelhet.

Illatunk már az első percben véleményt formál rólunk. Ezért fontos, hogy az életmódnak, évszaknak, alkalomnak és személyiségünknek megfelelő parfümöt válasszunk! Mi ebben segítünk Neked!

A reggeli ébredésünkhöz hozzá tartozik a zuhanyzás, fogmosás, és ha már „megtisztogattuk” magunkat ideje illatosítani is! Parfümöt választani  pedig nem is olyan egyszerű dolog. Lássuk, hogy miért !

 

Alap a feromon

A hormonok, a feromonok nagy szerepet játszanak a kapcsolat kialakulásában. Verejtékezés során távoznak a szervezetből, megcélozva a környezetünkben lévőket. Az apokrif mirigyek a verejtékmirigyek közé tartoznak, a test egyedi illatáért felelősek. A feromon által termelt színtelen folyadék illata érezhető is lehet, és hibát követünk el azzal, hogy parfümök és különböző kozmetikai szerek segítségével elnyomjuk ezeket az illatokat. A feromon a testi vágy fokozásában játszik fontos szerepet, a nemi vágyra van hatással, hiszen a szaporodás iránti vágyat erősíti.

 

 

Hogyan induljunk?

Hihetetlenül hangzik, de az ételek befolyással lehetnek arra, miként fogadja be bőrünk a parfümöt. A választás-vásárlás napján tehát kerüljük az alkoholt, a cigarettát, a fokhagymát és a fűszeres ételeket. Ne kenjünk, ne fújjunk előtte semmit magunkra! A csuklón próbáljuk ki az illatmintát, de ne a karkötő, az óra közelében. Várjunk 10 percet, amíg reakcióba lép egymással a bőr és a parfüm. Ne próbáljunk ki egyszerre háromnál többet, mert ennél több illatot az orr nem képes megkülönböztetni!

Bármennyire is hallgatunk a barátnőnk véleményére, ne legyen ez szempont, hiszen az ő bőrön más illatot mutat az adott parfüm, hiszen az illatok mindenki bőrén másként hatnak. Ennek oka, hogy mindenkinek van egy személyes, csak rá jellemző, természetes illata, amely az illatok eszenciájával elkeveredik és egyedi lesz. Az esszenciák felfelé terjednek, ezért az illatot a lábtól egészen a vállig kell a testre permetezni. Ha csupán a fül mögé tesszük, felfelé szállva hamarosan eltűnik.


Évszak szerint

Akárcsak a ruhadivatnak, a parfümnek is megvan a maga divatja, évszaktól függően. Tavasszal leginkább az üde, virágos illatok a népszerűek, nyáron inkább a citromos és friss illatok nyújtanak kellemes hatást. Ősszel az átmeneti, enyhén édeskés illatoké a főszerepe, télen a hidegben pedig jó érzést adhat egy édes illatú parfüm.

Életmód szerint

Egyes nők inkább visszahúzódóak, mások elegánsak, megint mások a sportos életmódot kedvelik. Az eltérő stílustól eredően tehát a parfümök világában sem ugyanaz az illat illik majd hozzájuk.
A sportos alkathoz leginkább a tiszta, friss illatok passzolnak (pl. citrom). Az elegancia képviselőihez az édeskés illatok (pl. vanília) illik, az energikus, nyughatatlan természethez pedig  leginkább a kissé fanyar, illetve szokatlan, fűszeres illatok.

A különböző illatok más- más hatást is érnek el környezetünkben. Míg a levendula megnyugtat, a fahéj érzéki hangulatot varázsol.

Vanília: a csábítás eszköze
Fahéj: erősíti az idegrendszert
Gyömbér: vágykeltőként is használt szer
Szantálfa: a férfi tesztoszteronhoz hasonló anyag
Alma: csökkenti a stresszt
Levendula: nyugtató hatású, aromaterápiás termékeknél is használt alapanyag

 

 

Alkalom szerint

Az egyes illatok különböző alkalmakra lehetnek ideálisak. Míg egy esküvőn nem kelt jó hatást, ha a menyasszony egy durva, fűszeres illatot választ, addig ez az illat tökéletes lehet egy üzleti tárgyalásra, hiszen határozottságot, erőt sugároz. Egy randevúra pedig célszerű keleties, meleg illatokat választani. Kedvesünk megbolondítására a vágyfokozó illatok, mint a vanília, s a fahéj is alkalmas.
 
Ugyanakkor a legfontosabb, hogy mi magunk úgy érezzük, megtaláltuk saját illatunkat!

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 47
Tegnapi: 87
Heti: 434
Havi: 934
Össz.: 140 142

Látogatottság növelés
Oldal: Válassz magadnak parfümöt!
Lányok-asszonyok minden ami érdekes - © 2008 - 2017 - lanyok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szexi nő - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »